Jelentkezzen be egy konzultációra!

Sok krízisben lévő párral dolgoztam már párterápiás konzultációk keretében. Amikor a kapcsolatuk legelejéről kérdeztem őket, tökéletes összhangról, eufórikus érzelmekről számoltak be szinte kivétel nélkül.

  • Szerelmes Vagyok!
  • Megtaláltam az igazit!
  • Vele akarom leélni az egész életemet!
  • Ő a tökéletes társ!

Amikor ezt érezzük, pontosan tudjuk, megtörtént a CSODA! Szerelmesek vagyunk, a fellegekben járunk, minden percet együtt akarunk tölteni. Problémák nincsenek, hiszen annyira szeretjük egymást.

Aztán szorosabbra fűzzük a kapcsolatot, összeköltözünk, összeházasodunk, közös jövőt, családot tervezünk. És élvezzük, milyen tökéletes párkapcsolatban élünk! Romantikus séták, meghitt beszélgetések, szenvedélyes éjszakák. Érezzük, ez a harmónia örökké fog tartani…

  • Bár, ha őszintén magunkba nézünk, semmi nem úgy működik, mint régen.
  • És ma megint elkésett a vacsoráról, mert be kellett fejeznie valami jelentést a munkahelyén… Kezdek bizalmatlan lenni.
  • És tessék, már megint csak a sérelmek, a veszekedés!
  • Talán már nem is szeret…? Az igazat megvallva, néha engem is fel tud bosszantani egy kicsit, hogy képtelen megérteni az álláspontomat. Illetve nem is kicsit, nagyon! Fel tudnék robbanni egy-egy vita alkalmával! Állandó a feszültség otthon. Nem is tudom, érdemes-e nekünk folytatni.

Kedves Pár, jó hírem van: igen, érdemes!

Mert a boldog pillanatok visszahozhatók, a párkapcsolatuk ismét lehet harmonikus, és örömteli, de tény, hogy tenni kell érte. Magától nem fog virágozni, mint ahogyan egy csodálatos kert is elvadul, ha nem ápoljuk, gyomláljuk, ültetünk bele új szépségeket. A párkapcsolat olyan, mint egy szép virágoskert: a lángoló szerelem múltával is gondoskodnunk kell róla, hogy évről-évre újból virágot hozhasson. Ez a gondoskodás az egymás megértésére való törekvés, a szeretet, a bizalom, az őszinteség, a szeretetteljes és empatikus egymás felé fordulás elegye, amire mindannyiunknak szüksége van egy kapcsolatban. Hogy érezzük, fontosak vagyunk a másiknak. Hogy érezzük: a lehető legjobb helyen és biztonságban vagyunk. Ettől mi is szárnyra kapunk, és újra boldogok, elégedettek lehetünk a párkapcsolatban.

Az, hogy Ön itt jár az oldalamon, és ezt olvassa, azt jelenti, megérett Önben a vágy, hogy javítson a párkapcsolatán. Talán már túl vannak egy-két komolyabb mélyponton, vitán, veszekedésen, csalódáson. Talán már a különválás gondolata is megfordult a fejükben. De mindketten úgy érzik, a súrlódások ellenére is fontosak egymásnak, értékes és fontos a kapcsolat, ezért TENNI akarnak egymásért, a kapcsolatért, boldogságukért.

A megoldás: rendszerszemléletű pár- és családterápiás PÁRKAPCSOLATREFORM konzultáció.

Szeretné tudni, Önnek szüksége van-e párterápiára? Válaszoljon a kérdésekre itt!

Eljönnének? Jelentkezzen be hozzám az elérhetőségek egyikén!

Friss blogbejegyzések

Mikor és miért érdemes párterápiára járni?

Ha Ön párkapcsolatban él, egészen bizonyos, hogy megélt már mámoros időszakokat, amikor minden csodálatos, de valószínűleg megtapasztalt mélypontokat, kríziseket, nehézségeket, elakadásokat is. Vannak olyan problémák, amelyeket önállóan, egymáshoz empatikusan odafordulva a párok maguk is meg tudnak oldani. De mi történik a hónapokig, évekig elhúzódó konfliktusok, kapcsolati és kommunikációs nehézségek, megcsalás, elhidegülés, eltávolodás esetében? Sajnos ilyenkor […]

Anyák napja – kicsit másképp

Anyák napja van, a közösségi oldalakat elárasztják a csokrok, mosolyok, hálák, ölelések, szép idézetek, túlcsorduló érzelmek. Az év egyik legszebb napja ez, amikor megköszönhetjük édesanyánknak azt a sok szeretetet, önfeláldozást, gondoskodást, amivel körülvett bennünket. De mi van, ha számunkra nem ezt jelenti az anyák napja, és még rosszabb: nem ilyen az anyánk? Ha az anyánk […]

Szeretőből felvállalt partner?

„Mi történik, ha egy férfi elveszi a szeretőjét? Megüresedik egy pozíció.” Valóban, mi is történik, ha egy férfi otthagyja a feleségét, családját a szeretője kedvéért? Tulajdonképpen semmi, látszólag mindenki megkapja végre, amit akart. Tűzijáték, diadal, mámor. Látszólag. Mert mi is itt a csapda? Több is van, nézzük meg közelebbről. Először is, hogy nem a férj […]

Kapcsolati mentőöv

Válságban van a párkapcsolata? Szeretne rajta javítani? Fogadja el tőlem díjtalanul a “Párkapcsolati gyors segítség” c. minikönyvemet, amelyben 11 azonnal használható tippet talál párkapcsolata javítására.

Üdvözlöm!

Ha párkapcsolati jellegű problémája van és szeretne végre használható megoldást, akkor bátran forduljon hozzám!

Győrei Ildikó